Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kölcsey Ferenc – Emléklapra

 

Négy szócskát üzenek, vésd jól kebledbe, s fiadnak hagyd örökül, ha kihunysz: A Haza minden előtt.

 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Hszin csi-csi: Éltes kurtizánnal, fiatalon

(Faludy György fordítása)

 

 

 

Vetkőzzünk. Áhítattal mondom; „te szép, te drága”

Nem válaszolsz. Pucéran hanyatt terülsz az ágyra.

Megbámullak. Felhördülsz: „mit gondolsz meddig várok?

A mama szokta rólad letolni a nadrágot?”

Utána: „bújj ingedbe! Nem hallod, hogy kopognak?”

Ásítva számold meg a pénzt. Milyen gonosz vagy!

Ahogy öledet törlöd – szentségtörésnek érzem.

A következőt hívod. Kiódalgok szerényen.

A kocsmakertben írok, de mérgem elpárolgott.

Húsz év sem kell, és én is így unom majd e dolgot

 

-----------------------------------------------------------------------------------

 

 

Remény

 

Ha átvernek, ha megcsalnak,

Vagy egyszerűen elhagynak,

Ne aggódj mindig lesz más,

Kezedben a választás.

Ne csüggedj ha csalódtál,

Előfordult ilyen már.

 

Szomorkodni, hidd el, nagy kár,

Tudd meg, az élet csak Rád vár.

Ugyan fájdalmat érzel,

Szíved szabdalnád késsel,

De ez múló állapot,

Ne hagyj el csapot- papot.

 

A reményt soha ne add fel,

Arra, hogy lelked új párt lel.

Bízz az életben, s a sorsban,

Bízzál nagyon magadban.

És így jó társra lelhetsz,

Kivel boldogan élhetsz.

 

Mindenesetre ezt jegyezd meg:

Az élet megy tovább, s nem áll meg.

Utoljára a remény hal meg.

 

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Fűzfapoéta verse

 

Én egy fűzfapoéta vagyok,

nekem nincs ars-poeticám,

nem kötnek elvi korlátok,

ha kötnek is, csupán lazán...

 

Pegazus szárnya nem repít,

s ha rímre rímelek,

csak a hintaló nyerít,

van, aki csak nevet.

 

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Adósunk Európa

 


Volt egyszer egy ország, ahol élt a magyar,

A Kárátok védték, ha jött a zivatar.

Az idők folyamán ráéheztek mások,

Széjjeldarabolták Nagy-Magyarországot.

Ki akarta? Ma élők, tehetünk mi róla?

Felelős mindezért a vén Európa!

Széttépték országunk, és sok millió szívét,

Kisebbség nemzetünk öt országban így lett.

Ki kérdez meg minket, jó nektek így élni?

Kinek van jogában szíveinket tépni?

Trianont sínyli hat ország magyarja,

Köztük sem sok akad, aki így akarja.

Fel is sorolhatom: a szép Kárpátalja

Lakossága magát ősmagyarnak vallja.

Ott nyílt meg számunkra a Kárpát-medence,

Ontotta a magyart az áldott Verecke.

Ezeréves múltat biztosított nekünk,

S mi erre a múltra mindig büszkék leszünk.

De megjelent Trianon és sorsokkal játszva

Csodás országunk darabokra vágta!

Ekkor szlovák, végül orosz lett Verecke,

Ez a magyarországnak mindenkori lecke!

De mindegy ki hogy számol összead vagy szoroz,

Ha magyar a magyar, nem lesz abból orosz!

És így van ma Bánat, Baranya és Bácska

Hetven év óta lenn Jugoszláviában.

Ezért román Erdély, Szlovák a Felvidék.

Nagy-Magyarországot eképpen vágták szét.

És Szlovákiában még elvárnak e néptől:

Váljon meg örökre a múlt emlékétől.

A szlovák a magyartól – fájdalom- irigyli,

Ha Felvidéket mond, őt még az is sérti.

Az erdélyieknek sem fényesebb a sorsa

Értük is felelős marad Európa!

Ők azok, kiket a sors kevésbé kényeztet

De annál gazdagabbak: szeretnek, éreznek.

Ott vasvillával, bottal erőltetnék rájuk,

Hogy a magyarokból legyenek románok!

Ebből kifolyólag békétlenség zajlik,

De az igazi magyar, nincs amiért hajlik!

Így nem csak minket sújt a Trianoni átok,

Kik bennünket tipornak, azokra is szállott.

Számukra sem hozott eszményi boldogságot

Míg más üldözöttként éli a világot.

Ausztriában sem mindenkinek mindegy

Ha jól is megy a sorsa, mégsem cserél szívet.

Van ki nem feledi, honnan jön, hová tart,

Nem hagyja kiölni magából a magyart!

Nézem így sorjában, mi maradt még hátra,

Sok-sok széjjelűzött magyar a világba.

Fontosnak tartom, hogy még Bácskáról meséljek

Mert születésemtől e vidéken élek.

Ennek a porában játszottam, mint gyerek,

Ez oltotta belém, hogy mindig magyar legyek!

Ez tanított arra, hogy ami nekünk sóhaj!

Más nemzeteknek az ne legyen óhaj!

Erről a síkságról látni a végtelent,

Ez tár fel számunkra múltat, jövőt, jelent.

A magyar nem kér mást, nem a régi földet,

Egy, amit nem ad fel, hogy értsék végre őket!

Lássa be a világ a békétlenség okát:

E ép azért harcol, ne vegyék el jogát!

Ne legyen a magyar mások keze-lába,

Ne, ne alattvaló saját hazájában!

Beszélhesse nyelvét, úgy, ahogy tanulta.

 

Szentmihályi Szabó Péter